“Nagyanyám igazi szépség volt. Ovális arcú, rózsás orcájú, fényes bőrű. Fénylő, hosszú, fekete hajának vastag fonata a derekát verte. Tudott illedelmesen viselkedni, ha az alkalom úgy kívánta, márpedig legtöbbször úgy kívánta, de tartozkódó külseje elfojtott, pezsgő energiákat rejtett. Alacsony termetű, százötven-százhatvan centi, vékony testalkatú, válla csapott, akkoriban ez számított eszményi alkatnak.

A legértékesebb rajta mégis apró, elkötözött lába volt, amit kínaiul “háromhüvelyknyi aranyliliom”-nak (san-cun-jin-lian-nek) neveznek. Ezért olyan volt a járása, ahogyan a “fiatal, zsenge fűz hajlong a tavaszi szélben”, miként a hagyományos illemszabályok a nők számára előírják. Úgy tartották, hogy az elkötözött lábacskáin tipegő leány erotikus hatást tesz a férfiakra, részben talán azért, mert védtelensége olyan érzést kelt a szemlélőben, hogy a nőnek oltalmazóra van szüksége.”

“A lábelkötözés szokását állítólag valamelyik császári ágyas terjesztette el vagy ezer esztendeje. Nemcsak az apró lábakon tipegő leányt tartották erotikus látványnak, hanem a hímzett, selyemcipellőbe bújtatott, elkötözött lábbal való játszadozás is tűzbe hozta a férfiakat. Felnőtt asszonyok sem vehették le a pólyát, mert a lábuk nyomban növekedni kezdett volna. A pólyát csak éjjel az ágyban lazíthatta meg a nő, amikor puha talpú harisnyacipőt húzott. A férfi ritkán láthatott elkötözött lábat szabadon, mert ha letekerték a pólyát, alóla bűz áradt és látszott az elhalt hús.”

“Nagyanyám lábát tulajdonképpen abban az utolsó pillanatban kötözték el, amikor a lábelkötözésnek mindörökre vége lett. Mire a húga megszületett 1917-ben, ezt a szokást már betiltották, ő tehát megúszta a tortúrát.”

Jung Chang: Vadhattyúk. Kína három lánya