A visszájára fordított Nő
Amikor az embert jól pofán vágják, logikus reakció, hogy a fenekét fordítja a világnak. Amikor a nőt Nőt vágják pofán valakiben, nem a fenekét fordítja (még csak az kellene, egyesek garantáltan díjaznák), inkább a visszáját, bomló varrásokkal, szöszökkel, némi macskaszőrrel, amit a legádázabb mosógép sem tűntet el.
Ha az emberben visszájára fordul a Nő, egyúttal standby-ba áll a tetszeni vágyás, a vonzerő, azt mondja, kár belétek, monnyatok le, én lemondtam már. Persze azért nem törli magát teljesen a rendszerből, régről ismert szeretőnek kikacsint néha, még harisnyakötőt is húz, de szigorúan egyetlenegy éjféli légyott erejéig.
Aztán jönnek a dolgok és mennek, leúszik jó néhány kacsa a Szamoson (ugyanaz a folyó, de ugyanaz-e a kacsa?), tavasz van, a Nő még visszájára fordítva is képes bepasizni, de természetesen elsieti a dolgot, az első hó megint egyedül éri. És akkor kezdődnek a bajok.
Lassan úgy érzi, ideje volna visszafordulni. Zavarni kezdik a varrások és szöszök, felüti a fejét néhány atomnyi tetszeni vágyás, szekrény mélyén turkál a sminkes szütyő után, vesz egy új harisnyát, mert a régiek mind kilyukadtak. De sehogy sem akar ez sikerülni. Az még a kisebbik baj, hogy belekényelmesedett a nemtelen (neutrális) létbe, nem olyan nagy erőfeszítés odafigyelni reggelente, hogy ne úgy nézzen ki, mint aki elesett a ruhás szekrényben.
De mintha minden kifakult, megkopott volna rajta. A haja hull, mintha fizetnék, kétségbeesetten keni hajbalzsammal, hajmaszkkal, vesz rá méregdrága erősítő sampont. Az arcát megszállták a pattanások, pontosabban egyetlen kis háromszögben tömörülnek, mint korlát mögött a tüntetők, de ott aztán kiirthatatlanok – éppen rajta, akinek utoljára tinédzserkorában voltak pattanásai.
Hogy aztán a ruháiról ne is beszéljen – minden nadrág és pulóver lóg rajta, kinyúltak, kifogyott belőlük, kombinálhatja, ahogy akarja, az eredmény akkor is madárijesztő. Legalábbis ő annak látja reggelente, a tükörben. Az ellenszer időbe kerül, energiába, és főleg pénzbe, ő meg egyikben sem dúskál.
Ül a képernyő mögött esténként, messengerezik, borozgat. Morcos, mert egyedül érzi magát, és egyedül érzi magát, mert morcos. Ha most valaki azt mondaná rá, baszatlan, még megsértődnie sem volna jogos. Pedig a Nő ott van benne, csak nem bírja átverekedni magát a bő pulóveren, pattanáson, kopott cipőn. Csalódott, néha oldalba rúgja, ilyenkor veszekszik önmagával, elszív fél csomag cigarettát, aztán lefekszik, másnap kezdi elölről.
Néha viszont a Nő megkérdi: ez most már ilyen lesz, amíg meg nem öregszel, és akkor végre lesz kifogásod mindenre? Mondd, ki fog engem így észrevenni? Kinek fogok így tetszeni? És nehogy azt mondd már, hogy majd a belső értékeidet látják meg, az marhaság, amit a Cosmopolitan talált ki a ronda csajoknak, hogy azért ők is vegyék meg a lapot.
Bocs, mondja a Nőnek bűnbánóan, tőlem most ennyire futja. Bírd még ki valahogy nyárig, addigra hátha rendbe jön a hajam, elmúlnak a pattanások, libeghetsz majd szoknyácskákban végig a városon, és felhúzhatod a magassarkú cipőt, megígérem, nem fogok nyivákolni, ha feltöri a bokámat.
Furák a nők…
“Pedig a Férfi ott van benne, csak nem bírja átverekedni magát a bő pulóveren, pattanáson, kopott cipőn. Csalódott, néha oldalba rúgja, ilyenkor veszekszik önmagával, elszív fél csomag cigarettát, aztán lefekszik, másnap kezdi elölről.
Néha viszont a Férfi megkérdi: ez most már ilyen lesz, amíg meg nem öregszel, és akkor végre lesz kifogásod mindenre? Mondd, ki fog engem így észrevenni? Kinek fogok így tetszeni? És nehogy azt mondd már, hogy majd a belső értékeidet látják meg, az marhaság, amit a Playboy talált ki a ronda pasiknak, hogy azért ők is vegyék meg a lapot.
Bocs, mondja a Férfinak bűnbánóan, tőlem most ennyire futja. Bírd még ki valahogy nyárig, addigra hátha rendbe jön a hajam, elmúlnak a pattanások, libeghetsz majd rövidnadrágban végig a városon, és felhúzhatod a lakkcipőt, megígérem, nem fogok nyivákolni, ha feltöri a lábamat.”
Miért lenne ez nővel kevésbé abszurd? Bazmeg.
Szerintem alaposan becsapod önmagad a Természet(ed) ciklikusságában veted hiteddel. Igen, jöhet a következő nyár, kivirágozhat benned a Nő. Kifordítod-befordítod, avagy kifordul-befordul Nőiességed az évszakok és pofonok váltakozásával, akárhogy bepasizás bekövetkezik. És a történelem megismétlődik, semmi új a nap alatt.
És a pasid, miközbe pofon vágja benned a Nőt – mert csak azt kapta meg – melletted a volt szerelmeire gondol. No nem, nem sírja vissza őket. Felidézi tapasztalatait. Önkéntelenül is arra gondol, mi volt az, amire mindig vágyott irracionális törekvéseiben és részben meg is kapott. Amivel volt szerelmei mégis képesek voltak megvakítani a pattanásokkal, hulló hajjal és bő pulóverrel szemben.
Talán mert ezeken túl megmutatták Önmagukat.
És talán azért, mert volt amit megmutatniuk. Mert nem a Cosmopolitanból tanultak (habár az is rátapint a lényegre, csak “ronda csajoknak” csomagolva), mert “nyaraikat” nem csak a nőiességük lobogtatásával pazarolták el, hanem saját Énük építésével. Az éppen aktuális kapcsolatuk kereszttüzében. Ami – ó jaj! – fájdalommal, könnyekkel és az érzelmek széles skáláján való zongorázással is járt…
Gondolj arra, hogy bizonyos egynyári pasik (nem beszélhetek minden pasi nevében) is ezt értékelik a Nővel cicomázott Emberben. Úgy lát(hat)ják, hogy a látszatokon túl ez is a Nő szerves tartozéka. Az őszinte törekvést emberi mivoltuk építésére, az egymáshoz közeledés elidegeníthetetlen tartózéka.
A tetszeni vágyás mögött, a nőiességeden túl mi van? Amikor a pasi kivülről-belülről jóllakatta magát nőiességeddel, elszopogatta és talán le is nyelte a mézes madzagot, eljut Hozzád, az igazi Énedhez. Ott állsz előtte meztelen Önmagad, a benned lakózó Nő fátyla nélkül, s mit talál?
Mert nem a bepasizást sieted el. Hanem megfeledkezel, hogy melletted a pasi nem csak a benned lakózó Nőre vágyik. Kényelemből vagy talán a nyár könnyedsége feledteti veled a lényeget. Ott van belőled a Nő, azzal eteted a pasit. Egy ideig. Két-három nyári hónap légyott után arra ébredsz egy szép napon, hogy már Nőként sem kellesz a pasidnak. Csodálkozol?
“Day after day, love turns grey
Like the skin of a dying man
Night after night, we pretend its all right…
Úgyhogy mielőtt újra kitőr a nyár, kérdezd meg önmagad, akarsz-e a női egód jóllakatásán túl valamit a következő pasidtól? Vagy csak továbbra – Eric Berne-t is zavarba hozó - játszmáidat akarod folytatni és csak az idődet akarod struktúrálni.
De vigyázz, minden évben eljön a nyár. És egyszer majd le fog esni az első hó. Számodra az utolsó.
Szerintem nem mindegy, hogy ez a pillanat egyedül fog érni, vagy sem.
…But I have grown older and
You have grown colder and
Nothing is very much fun any more.”
De talán úgy látod, hogy még sok szép nyár áll előtted. És akkor veheted elő a magassarkú cipődet.
Köszönöm…..mintha kicsit a mostani énemről szólna ez a bejegyzés, és segít figyelnem arra, hogy talán mégsem így kellene alakítanom a poszt-kirúgott-elhagyott életem….Most fáj nagyon a szakítás és hasonlóképp képtelennek érzem magam a férfiaknak való tetszésre (és főleg tetszelgésre), de talán hamarosan….Remélem addig is írtok még nagyon jó posztokat, kicsit kell valamin vigasztalódni!
Na ez meg van irva. Grat, nagyon tetszett!
Szó szerint leesett az állam miközben itt olvasgatok….remek,pont ez kellett a lelkemnek.
Köszönöm