Közelebb I.-hez
január 10, 2011, romai »
Van valami megnyugtató az állatiban. Valami bensőséges, valami meleg. Nem feltétlenül az ösztönök, a kémiák, a karmolások, a harapások ellilult nyomai, de az erő, a perpetuum mobile, ami minket embereket (agyilag, lelkileg és fizikailag is) életben tart. Ritkán mutatja meg magát ez az általam eleminek, az egzisztenciánk alap-tartozékának tartott erő. Ez az, ami leginkább össze tud kötni minket a túlságosan fontossá nevelt, monotonizált külsőségek alatt. Ez az, ami felemel, kitölt és megismertet, valakin keresztül, ismét, folyton új perspektívába helyezett és így új értelmet (értelmeket) nyert, ám alapjában alig megváltozott önmagunkkal. Ezt fejezi ki a fenti. A lenti változatban ott a szöveg is.Véleményeket kérnék, ha módodban áll.
úgy vagyok ezzel a számmal, hogy az agyam valahogy tiltakozik ellene, de a gyomromban érzem… és cseppet sem találom megnyugtatónak, sőt
Köszönöm, Lilit. Elmondanád, hogy mit jelent a “sőt”-ed?
az, hogy állati, számomra azzal egyenértékű, hogy irracionális, kontrollálatlan, megszelídítetlen, zavaros, erőszakos, hátborzongató őserő… közelebb I.-hez? melyikhez? a keresztény Istenhez nem hiszem, Dionüszoszhoz már inkább… de ez nem a szeresd felebarátodat, ez a tépd szét a zsákmányodat… jó néha elveszíteni a fejünket, levetkőzni a civilizáltságot, de csak azért, mert tudjuk, utána visszakapjuk, nem szeretnénk ebben a ösztön-állapotban maradni
Számomra az állati menedék. Nem mindig, nem folyton, de kritikus pillanataimban. Hallgatok az ösztöneimre, ugyanakkor a belső impulzusaimat igyekszem átalakítva kiengedni, bele a világba, de nem fojtom el, soha sem. Az irracionalitás jó dolog tud lenni és ezt úgy merem állítani, mint aki úgy ismeri magát, mint egy kínosan racionalitásra törekvő személy. A racionalitás világában a racionalitásodra hajtanak, azt fektetik vállra. Az állati és a racionális adják az emberit, legalábbis kéne adják. Ez nem szétboncolható, csak ha akarja az ember.
I.? Nem hiszek a keresztény (sem a keresztyén, sem az összes többi alteráló istenség-verziókban) I.-ben, hiszek viszont valamiben, aminek mi is, én is elemei vagyunk, eleme vagyok, szerves és ki nem kezdhetetlen. És ez a valami, ez a rendszer, ez a háló, ez az energia-minimál adta az állatot, fölém, körém, belém. A szifilizáció egy betegség és mégis mindenki a haláltól fél…
Ha valamit tudatoddal akarsz megerőszakolni, megerőszakoltatsz. Kérdezd a távfutótól, a zsokétól, az idomártól, Masaru Emototól, ha nekem nem hiszed (hisz én bizonyítani vajmi kevésbé tudom). Az állati azonban segíthet ebben. Mint annyi mindenben eddig és ezután is. A szent és a szentségtelen, természetesen véleményem szerint, nem tér annyira el egymástól, hogy külön lapon kelljen venni őket. A fej-elvesztés pontosan a pontatlan logika miatt tud aztán annyira fájni, annyira kifektetni a tudatra ébredés a legkevésbé sem dicsőséges pillanatában.